A nagyszobában jár az angyal.

Elöttem ül, szuszog a lila,
lila ki és be,fel és le,
élettel, nővel tele.

és jött a narancssárga,
és narancssárgán jött be,
narancssárgán ült le,
mondom-és értsd meg:
narancssárga volt a léte.

ott ült a türkiz-fekete
-hátam mögött, tőlem oldalra-
amilyen a színe, olyan az arca.

egyszer egészen mosolygott
utána már vadócan nézte a világot.

Ősz

Sorban huszonhat csóka
néz maga elé
a szemközti tömbház ereszén

A szemüvegem kóborol-
valahol.
Ha látjátok szóljatok,
mert nélküle homályban vagyok.

nyár éji zajok illata ébren tartott
reggel egy jókedvű napsugár a hasamon táncolt

Tél után ,
az első nagykabát nélküli lépések
bizonytalanok

hibernáltam
mikor a tél megtorpant
szivem megdobbant

Csip csip csitt csatt csett
Csepp cserett cserepp
csipp cserepp.
Ahogy elmegyek melette, a barna bokor
száz hangon csicsereg.
Mégis csupán egy verebet látok rajta.

február-
amíg jön a nyár,
apró cseppecskékben
narancsillatú a lelkem és a szobám.

Szíved működését leállíthatja-hideg víz, levegőhiány
Az első dobbanás (mely nekem mosoly)
Számodra talány

Homokszemek innen esnek, esnek
és igy beszélnek:
Vége kettőezertíznek.

Ott pedig gyülekeznek.

Éjfelekor az idő megfordítja őket,
és cseperegve nekikezdenek kettőezertizenegynek.